Elég régóta készítünk tiramisut otthon, és talán pont ebből adódóan a boltiaktól irtózom. A hagyományos, nyers tojásos verziót szoktuk készíteni, viszont mivel ketten vagyunk erre a tálra, így egy tojás nélküli változatot dobtam össze.

Ha valamivel villantani szeretnél a vendégeknek, bátran készítsd el ezt a verziót, biztosra veszem, hogy sok dicséretet bezsebelsz majd. Pohárba rétegezve pedig még nagyobb lesz a siker.

 

Hozzávalók:

  • 250g mascarpone
  • 150g natúr joghurt
  • fél citrom leve
  • édesítőszer ízlés szerint
  • 1 kupak vanília aroma
  • 200g babapiskóta
  • kávé, tej, rum aroma

Elkészítés:

  1. A kávét egy kevés tejjel és rum aromával elkeverjük. Én nem raktam bele édesítőt, mert amúgy is anélkül iszom a kávét, illetve a krém úgyis édes lesz.
  2. Előveszünk egy tálat. A babapiskótát megforgatjuk a tejes kávéban és a tál aljára rétegezzük.
  3. A mascarponét kikeverem a joghurttal, citrom levével, édesítővel és a vanília aromával. Majd az 1/3-át ráteszem az első réteg kávés piskótára.
  4. Újabb kávés piskóta, újabb mascarpone, újabb kávés pikóta és az utolsó réteg mascarpone.
  5. A tetejét holland kakaóval jó vastagon megszórom.
  6. Pár órára, de akár egész éjszakára is hűtőbe tehetjük, hogy az ízek összeérjenek.

Jó étvágyat kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás